Matematika - Az alapoktól az érettségin át az egyetemig

Alapok Középszint Emelt szint Egyetemi szint

Üdvözöllek!

Évek óta foglalkozom matematika oktatással - az általános iskolás korosztálytól kezdve az érettségizőkön át egészen az egyetemi szintig készítek fel diákokat a különböző megmérettetésekre. Végzettségemet tekintve okleveles matematikus és biológus vagyok, illetve webszerkesztő és hivatásos túravezető. Szerencsémre ezekre nem mint feladat, hanem mint hobbi tudok tekinteni, így továbbra is lelkesen képzem magamat ezen területeken.

2008-ban érettségiztem emelt szinten matematikából, így már a nagy megmérettetés előtti felkészülésem idején is gyűjtögettem az információkat, rendszereztem a témaköröket a számomra leglogikusabbnak vélt módon. Gimnázium alatt sok versenyen vettem részt, mindig is érdekelt a matek egésze, minden apró része, így egy szép nagy adag érdekességet és hasznos információt is sikerült összegyűjtenem.

A tanítással töltött több éves múltam pedig rengeteg tapasztalatot adott ahhoz, hogy a megszerzett tudásomat pontosan és precízen összeszedhessem, egyetlen jegyzetbe foglalhassam úgy, hogy a száraz tananyagot érdekességekkel fűszerezzem és hasznos tanácsokkal láthassam el, hogy bármely tanítványom örömmel és hasznosan forgathassa a könyvemet.

Több hónapos aktív munkával, 2008 után készült el a "Matematika összefoglalás emelt- és középszintű érettségihez - Általános matematika műveltség" című jegyzetem, melyet azóta is folyamatosan ellenőrzök, illetve a követelmények változásához igazodva rendszeresen ki is egészítek. Ez a könyv lefedi a teljes tananyagot, melyre egy érettségiző diáknak szüksége lehet, akár közép, akár emelt szinten kívánja letenni a vizsgát. Így én már a középiskola elejétől fogva ajánlom a használatát.

2014-ben, a diplomám megszerzése után újra nekiláttam a matematikakönyv "modernizálásának", az egész könyvet kibővítettem, és igyekeztem még inkább használhatóvá tenni. Most már teljes bizonyossággal elmondhatom, hogy a könyv elég a közép- és az emelt szintű érettségihez is. Új címet adtam neki, sugallva a terjedelmét: "Matematika - Az alapoktól az érettségin át az egyetemig". Ennek a fejezeteit töltöttem fel ide, témánként.

Kellemes böngészést, sikeres készülést, illetve csak ügyesen a megmérettetéseken!

Tartalom - Alapok

Tartalom - Középszint

Tartalom - Emelt szint

Tartalom - Egyetemi szint

Hamarosan :)


Természetes számok és Egész számok

xxx

Mérés és Statisztika

xxx

Törtek és Tizedestörtek

xxx

Helymeghatározás

xxx

Oszthatóság

xxx

Feladatmegoldási módszerek és Szöveges feladatok

xxx

Racionális számok

xxx

Arányosság és Százalékszámítás

xxx

Algebra és Egyenletek

xxx

Geometriai alapismeretek

xxx

Valószínűség és Statisztika

xxx

Halmazok és Kombinatorika

xxx

Lineáris függvények és Sorozatok

xxx

Fizika alapok



Matematikatörténet és Matematikusok

Halmazelmélet és Matematikai logika

Számelmélet és algebra

Egyenletek, egyenlőtlenségek, egyenletrendszerek

Hatvány, gyök, logaritmus és exponenciál

Függvénytan és Számsorozatok

Geometria

Kombinatorika, Statisztika, Gráfelmélet és Valószínűségszámítás

Informatika alapok

Programozás alapok



Alcím_témakör

xxx

Alcím_témakör

xxx

Alcím_témakör

xxx

Alcím_témakör

xxx

Alcím_témakör

xxx

Alcím_témakör

xxx

Alcím_témakör

xxx

Alcím_témakör

xxx

Alcím_témakör

xxx


Alcím_témakör

xxx

Alcím_témakör

xxx

Alcím_témakör

xxx

Alcím_témakör

xxx

Alcím_témakör

xxx

Alcím_témakör

xxx

Alcím_témakör

xxx

Alcím_témakör

xxx

Alcím_témakör

xxx